A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 5 perc. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 5 perc. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 19.

Halpástétom 2.0

A hal nagyon egészséges, bár sajnos hazánkban annyira nem jellemző a fogyasztása, de remélhetőleg ez az ötlet majd kedvet csinál. Ráadásul ez a recept 5 perc alatt elkészül. Mint minden ilyen gyors és finom kencének/mártogatósnak ezer és ezer féle variációja létezik, ez a recept pont olyan, hogy alapesetben minden megtalálható hozzá otthon. Tehát akár vésztartalék vacsi ötlet, vagy a hirtelen betoppanó éhes vendégeknek is összedobhatjuk.

Hozzávalók (kb. 6 szelet pirítósra elég):

2 doboz halkonzerv (nálunk szardínia volt)

pici vaj (könnyebb dolgozni vele, ha szoba hőmérsékletű)

kb 2 evőkanál tejföl

só, ízlés szerint bors (de elhagyható)

citromlé

A konzerveket kibontom és az olajjal együtt egy mély edénybe/keverőtálba teszem. Egy villával szétnyomkodom, majd beleteszem a vajat és azt is szétnyomkodom. Jöhet bele a tejföl, de egyszerre csak egy kanállal teszek bele, hogy be tudjam állítani az állagát (ne legyen se száraz, se folyós). Sóval,ndégeketborssal és pici citromlével ízesítem és kész is. Pár perc a hűtőben jót tesz az ízeknek. Ha vendégeket várunk, akkor jó előre is el lehet készíteni és csak elő kell kapni.
Lila hagymával, paprikával és egy vékony szelet citrommal isteni.






Jó étvágyat! :)
Remélem kipróbálod! :)





2013. március 19.

Feta sajtos répasaláta

A sárgarépa egy igazi adú ász, mert tele van ásványi anyagokkal, vitaminokkal, egész éveben elérhető, nagyon finom nyersen, főzve és sütve is.
Én sokszor használom salátákba, levesekbe, vagy csak valamilyen mártogatóshoz, kenyér helyett.
Ebben a receptben a főszereplő a répa a csodálatos napocska színével biztosan meghozza a tavaszt.

Hozzávalók (1 adaghoz):

1 sárgarépa

só, bors, extra szűz olívaolaj

pici citromlé

5dkg feta sajt

A répát megpucolom és a sajtreszelő nagyobbik lyukán lereszelem (nekem van egy svéd nagyáruházas reszelős dobozom, és abban szeretek reszelni a legjobban, mert nagyon könnyű így reszelni és ha marad benne alapanyag akkor tetővel lefedve mehet a hűtőbe), sózom (de csak óvatosan, vagy egyáltalán nem, mert a feta sós), borsozom, megöntözöm az olíva olajjal és rácsavarom a citrom levét (hogy ne legyen túl citromos, az arány kb. 3 rész olaj 1 rész citromlé). Tálalom és rámorzsolom a feta sajtot.
Ez az alap saláta, ez mindenfélével fel lehet dobni, például dióval, mandulával, petrezselyemmel,mentával metélőhagymával (a fotókon én is így tettem) vagy bármivel amit szeretünk.




Jó étvágyat!

2013. március 7.

Villámgyors színes-vegyes vacsi

Van amikor tényleg csak 5 perc választ el az éhenhalástól, ilyenkor kell egy gyors, de egészséges és tápláló ötlet, íme:
 
Hozzávalók:

4 egész tojás

1 kaliforniai paprika egészben

1 avokádó

100 g füstölt lazac

5 g fetasajt

só, bors, olaj, pici citromlé

metélőhagyma


Megmosom a paprikát és négy kerek szeletet levágok belőle. Előveszem a serpenyőt és egy pici olajat hevítek benne, beleteszem a paprika szeleteket és beleütöm a tojásokat. Amíg a tojás sül, addig kettévágom az avokádót, kiemelem a magját és megszabadítom a héjától, 4-be vágom és a tányér négy sarkára helyezem, majd sózom, borsozom és egy pici citromlével megöntözöm. A tükörtojásokat megforgatom és készre sütöm, elrendezem a tányéron. A maradék tányéron lévő helyre füstölt lazacot tépkedek, majd az egész alkotásra fetasajtot morzsolok és metélőhagymát vágok.






Jó étvágyat!

2013. február 21.

Bundás kenyér

A bundás kenyér gyermekkorom reggelijeit illetve vacsoráit idézi, az utóbbi időben nem is nagyon csináltam, ki tudja miért, de most :)
Igen egyszerű, gyors étel, főzelékek mellé is kiváló.

Hozzávalók:

nem túl friss, annyi szelet kenyér ahány szelet bundás kenyeret szeretnénk készíteni

tojás ennek a mennyisége is a kenyér mennyiségétől függ

só, olaj

papírtörlő a lecsöpögtetéshez

A kenyeret felszeletelem, előkészítek egy tányért, papírtörlővel befedem, ide szedem majd ki a serpenyőből a kenyereket, itt fognak lecsöpögni. A tojásokat egy csipet sóval felverem ( ízlés szerint lehet borsozni, vagy más fűszerrel, tejjel, tejszínnel, reszelt sajttal megbolondítani), majd a serpenyőbe egy kevés olajat hevítek, a kenyeret beleforgatom a tojásba, átemelem a serpenyőbe és addig sütöm míg aranybarna nem lesz. (meg kell fordítani, de ez az egész művelet nagyon gyorsan zajlik)




Jó étvágyat!

2013. február 5.

Szalonnás-hagymás rántotta

Sokáig abban a tévhitben éltem, hogy a rántotta az reggelinek való, és főleg vasárnap esszük. Egyszer este, nagyon megkívántam és csináltam rántottát, és felszabadítottam az elmém és a pocakom, így az eddigi szokásunkat elhagyva, akkor eszünk rántottát amikor megkívánjuk.
Ma este egy hosszú munkanap és egy korcsolyázás után, farkaséhesen nem is volt kérdés, hogy mi lesz a vacsora.  
 
Hozzávalók:

egy jó vastag szelet kenyérszalonna

1/2 póréhagyma

6 darab közepes tojás


A szalonnát kockákra vágom,( amit úgy szoktam csinálni, hogy a szeletet bevágom fél centinként keresztbe a bőrig, majd a szelet vastagságától függően 1-2 vágás hosszába a bőrig, majd oldalára fektetve szépen lefejtem róla a bőrt és máris megkapom a kockákat), és egy száraz serpenyőbe elkezdem megpirítani. Amíg a szalonna pirul megpucolom és karikára vágom a hagymát, felütöm a tojásokat és egy csipet sóval felverem. A szalonnára rádobom a hagymát, azt is megpirítom majd ha ez megvan akkor öntöm bele a felvert tojásokat, és folyamatosan kevergetve sütöm. Addig kevergetem, amíg közepesen meg nem sül, mert én így szeretem a rántottát. (ha folyósabban vagy szárazabban szereted, akkor első esetben csökkentsd, második esetben növeld a tojás sütési idejét).




Reszelt parmezánnal megszórom és kaliforniai paprika csíkokkal tálalom.
Jó étvágyat!

2013. január 7.

Répás-céklás-póréhagymás csirkesali

Ma hazakúsztam leültem a kanapéra és rájöttem, hogy éhes vagyok...Azon gondolkodtam mit kéne enni, és eszembe jutott, hogy vannak maradékok a tegnapi ebédből (grillcsirke volt vegyes sült zöldséggel) és mi lenne, ha ebből varázsolnék valami újat.

Hozzávalók: (1 főre)

1 sárgarépa

1/2 fej (nyers) cékla

póréhagyma

sült csirkehús (bármilyen része jó a csirkének, ami van otthon)

3 evőkanál olívaolaj

1 evőkanál frissen facsart citromlé

só, bors

A cékla már meg volt pucolva, ezzel már nincs dolgom(akinek nincs annak meg kell pucolni, vigyázat fog). Előveszem a reszelőt és a nagy lyukon szépen lereszelem a céklát egy tálba. Ezt a relaxációs reszelést követi a sárgarépa, amit megpucolok és azt is lereszelem. A reszelés végére minden gond elszáll, jöhet a tépkedés, tehát előveszem a csirkét és vékony csíkokra tépkedem. Ezután a póréhagymát vékony karikákra vágom, ez is a tálba kerül. Sózom, borsozom, majd meglocsolom 3 evőkanál olívaolajjal és 1 evőkanál citromlével. Keverek rajta kettőt és már kész is.






Ui: én két részletben ettem, a második adagra forgácsoltam egy kis parmezánt a luxus nevében...isteni :)
Jó étvágyat!








2012. december 10.

Tonhalas Kuszkusz

Van az úgy, hogy nincs sok időm az ételkészítésre (még a standard fél óra sem) ilyenkor, meg ha megkívánom jöhet egy hiper-szuper gyors és még annál is finomabb recept, a tonhalas kuszkusz.

Hozzávalók:

fejenként fél pohár kuszkusz

fejenként fél pohár víz 

só, bors, extra szűz olívaolaj (kb. 1 evőkanál)

1 tonhal konzerv

citrom leve (ízlés szerint)

egy vastag cikk piros/zöld/sárga húsú kaliforniai paprika

egy kis csokor petrezselyemzöld

A vizet vízforralóba felforralom, addig kimérem a kuszkuszt (egy 2 dl-es poharat a feléig töltök) majd egy edénybe teszem. Ha felforrt a víz, ráöntöm és addig kevergetem míg a kuszkusz be nem szívja  a vizet és ki nem hűl. Ez pár percig tart, ezután sózom, borsozom, belefacsarom a citromlevet és meglocsolom az olajjal (az olajat, adhatjuk hozzá később is, miután belekevertük a konzervet, mert ha a konzervtől kellően "csúszós" akkor nincs szükség plusz olajozásra). A paprikát megmosom és felkockázom, így csatlakozik a kuszkuszhoz, majd beleteszem a konzervet(olajjal együtt). Összekeverem és beletépkedem a petrezselymet.



Jó étvágyat!

2012. február 15.

Kuszkusz

A kuszkusz egy nagyon gyors és finom köret, melyet pár perc alatt el lehet készíteni és úgy variálhatjuk, ahogy nekünk tetszik. Én a legtöbbször ezt a receptet köretként készítem, csirkehúshoz, halhoz, vagy például baconben tekert májhoz. Ez a kiindulási alapja a különböző sós kuszkuszos salátáknak is.
Néhány érdekesség a kuszkuszról:
"A kuszkuszt általában a Marokkói konyhával azonosítjuk, pedig az egyik legfontosabb alapanyag a többi Földközi tenger partjain fekvő országokban is. Éppen ezért nagyon változatos a felhasználása – lehet köret, egytálétel, saláta, de még édesség is.
A kuszkusz Észak-Afrikából származik. A szó berber eredetű (seksu), jelentése gömbölyített vagy jól megsodort – azonban az arab kuszkusz kiejtés terjedt el nemzetközileg. A kuszkusz az Észak-Afrikai országok egyik legfontosabb alapanyaga, de alapétel Nyugat-Afrikában, Közép-Keleten, Brazíliában, és a Mediterrán országokban is. A kuszkusz szimbolikus, Isten áldását jelképezi, így különösen fontos vallásos napokon és ünnepeken. Születések és esküvői ünneplések fókuszpontja is.
A kuszkusz sodrása egy hagyományos szertartás, amit asszonyok végeznek közösen:
Búzadarát vízzel lefröcskölnek, majd kézzel apró gömböket formálnak. Ezeket különböző méretű szitán szétválasztják, majd a napon kiszárítják. A kuszkusz méret szerint lehet mhammsa (3mm), kesksou (2mm), seffa (1mm). Az utóbbit töltelékekhez és édességek készítéshez használják.(de a kuszkusz szem lehet borsó nagyságú is!)
Bár az Észak-Afrikai országokban a mai napig a házi készítésű kuszkuszt részesítik előnyben, világszerte leginkább ipari termékeket lehet vásárolni az élelmiszerboltokban. Általában három verziót árulnak– finom, közepes, durva – ezek többnyire előfőzött darák.
Továbbá érdemes tudni, hogy kuszkusz készülhet egyéb gabonákból is (pl árpa, köles, kukorica), és a bulgur (tört búza) a kuszkuszhoz hasonló, amit tabbuleh készítéshez hasznosítanak.
A kuszkusz az egyik legegészségesebb gabonaféle. A glikémiás index értéke 25%-al kevesebb a durum tésztánál, és tápértéke is sokkal magasabb -  különösen a B1/2/5/6 vitamin és folsav-tartalma. Továbbá zsírmentes, koleszterin-mentes, remek A vitamin, rost és kálium forrás. Kalóriatartama:112 kcal/100gr." *
És az alapreceptem egy főre számolva:


Hozzávalók:

fejenként fél pohár kuszkusz

fejenként fél pohár víz 

só, bors, extra szűz olívaolaj (kb. 1 evőkanál)

citrom leve (ízlés szerint)

egy kis csokor petrezselyemzöld

A vizet vízforralóba felforralom, addig kimérem a kuszkuszt (egy 2 dl-es poharat a feléig töltök) majd egy edénybe teszem. Ha felforrt a víz, ráöntöm és addig kevergetem míg a kuszkusz be nem szívja  a vizet és ki nem hűl. Ez pár percig tart, ezután sózom, borsozom, belefacsarom a citromlevet és meglocsolom az olajjal. Összekeverem és beletépkedem a petrezselymet.
Ez az alapja bármilyen sós kuszkuszos ételnek, ebbe lehet tenni, zöldségeket és/vagy bármilyen húst, halat, vagy bármit ami szimpatikus. 


Jó étvágyat!
*= forrás tutitippek.hu

2011. május 30.

Az 5 perces vacsora-Mozzarella caprese rukkolával

Ma egész nap nagyon meleg és azon gondolkodtam hazafele, hogy mit is készítsek vacsorára.Valami könnyű, gyors és jellegzetes ízvilágra voltam ráhangolva.
Ekkor eszembe jutott, hogy a szombati piaclátogatáskor gyönyörű paradicsomokat, és friss bazsalikomot  vettem.Útközben kitaláltam, hogy honnan szerzek mozzarella sajtot, és már össze is állt a vacsoraterv.

Hozzávalók:
2 db nagy paradicsom

2 db mozzarella sajt (ami zacsiban a levével együtt bármely boltban kapható)

friss bazsalikomlevél

1 marék rukkola

frissen őrölt bors

olivaolaj

A paradicsomot és a mozzarellát karikákra vágom és szépen felváltva elrendezem a tányér szélén. Friss bazsalikom levelet tépkedek rájuk, a tányér közepére rendezem a rukkolát, frissen őrlök rá borsot és meglocsolom olívaolajjal.
(Ha kívánod hozzá, készíts pár szelet pirítóst is, pont elkészül amíg felvágod az alapanyagokat.)

Nagyon gyors és finom vacsora, ebből a mennyiségből két adag lesz.

Jó étvágyat:)