2012. október 31.

Halloweeni sült zöldségek, fokhagymás tejföllel

A hétvégi töklámpás fesztivál után úgy éreztem, hogy én is faragni fogok egy tököt-már ezer éve faragtam- nagyon lelkesen indultam neki, de aztán megnéztem a képeket, meg az ismerőseim különböző csodálatos faragmányait és inamba szállt a bátorságom, pedig már tököm is volt.
Gondoltam, semmi baj, seggére verünk annak a töknek és jól megesszük. Így sült zöldségek lett a mai vacsora, fokhagymás tejföllel, hogy távol tartsuk a vámpírokat, gonosz szellemeket és a szomszéd bácsit.

Hozzávalók:

5 közepes szem burgonya

2 közepes cékla

4 közepes répa

1-1 vörös és lila hagyma

1 fej fokhagyma (marad a héjában)

1 kisebb sütőtök fele

olasz fűszerkeverék

olaj

1 kis pohár tejföl

frissen őrölt bors

A zöldségeket megpucolom és nagyjából egyformára szeletelem (azért, hogy egyszerre süljenek meg), belepakolom egy tepsibe, megszóróm az olasz fűszerkeverékkel, olajat öntözök rá és összeforgatom. Még a zöldség tisztogatás alatt félreteszek két gerezd fokhagymát és a sütőt 180-200°Cr-a előmelegítem. A tepsit betolom a sütőbe és 30-40 perc alatt megsütöm a zöldségeket. Közben a tejfölt egy tálba borítom, megborsozom és megpucolom a fokhagymát, amit belepréselek a tejfölbe. Összekeverem és kész is.
Ebből a mennyiségből 2 adag lesz.



Jó étvágyat!

FŰSZERda- Gyömbér

A gyömbért indiai hazájában évezredek óta orvosságnak és nagyra becsült fűszernek tartják, melyet valószínűleg arab fűszerkereskedők hoztak át Európába, az ókorban. Az ókori görögök emésztést elősegítő tulajdonsága miatt nagy étkezések után kenyérrel együtt ették. Ez az erős ízű, enyhén citromos illatú fűszernövény az indiai valamint a kínai konyha egyik alap fűszere, a vallásos ünnepek előtt nyersen  fogyasztják, hogy isteneiknek tetsző leheletet érjenek el.
Afrikában a férfiak körében mint afrodiziákum terjedt el, de egy régi indiai recept szerint is hatékony impotencia ellen (le kell reszelni a levét mézzel és szintén reszelt főtt tojással összekeverni, és így fogyasztani). A középkori Itáliában a gyömbér az időskori boldogság biztosítékaként használták, mert fokozza a szexuális képességeket.
Maga a növény gumós kúszógyökér, melyből további gyökértörzsek nőnek ki. Hajtásai terméketlenek, 1-1,5 magasra nőnek meg.
Gyógyhatását tekintve orvosságként az egyik legrégebben használt növény. A hagyományos indiai ájurvédikus orvoslás szerint a gyömbér nem csak a testünket, hanem a lelkünket is erősíti. Fokozza az intelligenciát, határozottabbá tesz. A kínai tengerészek gyömbért rágtak tengeribetegség ellen.
A friss gyömbérből készült tea, felmelegít, segít nátha és influenza esetén is, mert mérsékli a lázat és segít elpusztítani az influenza vírusokat. A gyömbérolaj mandulaolajjal keverve kiváló a reumás, ízületi fájdalmakra.
A gyömbér kitűnően használható gyomorbántalmakra, hányingerre, emésztési problémákra is.
Ez a fűszer és gyógynövény igen sokoldalúan felhasználható a konyhában, bár Európában inkább az édességek, desszertek, péksütemények ízesítésére illetve gyömbérsör főzésére használják, általában szárított formában. Érdekessége, hogy frissen kevésbé intenzív az íze, mint megszárítva, ami azért  van, mert a gyökér erősségéért felelős anyagok a szárítás folyamata alatt fejlődnek ki teljesen. Az ázsiai konyhában találunk szuper recepteket, ahol sült zöldségekhez, hús, hal, szárnyas ételekhez, levesekhez, rizses fogásokhoz, chutneyk-hoz adják. 
Érdemes kísérletezni vele, mert valóban egyedi különleges ízt ad az ételeinknek.


2012. október 30.

Expressz pogácsa

Van az úgy, hogy az érkezés előtti utolsó percben jelentkezik be valaki vendégségbe, de nem baj, mert ezzel a recepttel pillanatok alatt lehet egy kis rágcsát varázsolni az asztalra a bor mellé, amit a vendég hozott:) 
És így semmi akadálya egy remek beszélgetős estének.

Hozzávalók:

25 dkg liszt

12,5dkg vaj vagy Rama 

10 dkg reszelt sajt

2 kávéskanál só

1dl tej

1 tojás

A sütőt előmelegítem 180°C ra. A vajat felolvasztom és beleszitálom a lisztet, majd belekeverem a reszelt sajt (amit a vaj olvadása közben reszeltem le) felét, sózom és hozzáöntöm a tejet és beleteszem a tojást. Az egészet összegyúrom, majd a belisztezem a deszkát és kinyújtom a tésztát. Olyan vastagra kell nyújtani, amilyen vastagra szeretnénk, mert nem nő meg, hiszen nincs benne sem élesztő, sem sütőpor. Majd pogácsaszaggatóval vagy bármilyen célszerszámmal kiszaggatom és a sütőpapírral bélelt tepsire pakolom. A tetejét megszórom a sajt másik felével és kb. 20 perc alatt megsütöm.









ui: "kell még" íze van, szóval érdemes a hozzávalók mennyiségét megduplázni.
Jó étvágyat!

2012. október 27.

Viki salija

Ezen a borongós reggelen semmihez nem volt kedvem, főleg úgy, hogy a mai szupi kis programunkat az idő miatt lemondták :( De amíg morogtam magamban az idő miatt Viki barátnőm befutott és közölte, hogy ő még ma nem evett semmit. Gondoltam, tök jó, nyilván most üres a hűtő...de aztán pillanatok alatt megszületett ez a szupi kis sali, amit Viki salijának kereszteltünk.


Hozzávalók (1 korgó gyomorra való mennyiség):

negyed fej jégsaláta

1 sárgarépa

1 szál újhagyma

2 kisebb paradicsom

parmezán sajt forgács

1 konzerv tonhal (kicsi rio mare)

1 vastagabb szelet nem friss kenyér

A répát megpucolom és vékony karikákra vágom és beleteszem a salátástálba. A kenyeret felkockázom és egy serpenyőbe teszem és mindenféle zsiradék nélkül megpirítom. Amíg pirul, addig megtisztítom a hagymát és ezt is karikázom, majd felvágom a paradicsomot és a jégsalit is csíkozom. Mind mehet a tálba. Majd a parmezánsajtból egy burgonya hámozóval forgácsolok (a mennyiséget mindenkinek az ízlésére bíznám). Majd jöhet bele a konzerv halacska, olajjal együtt. Összeforgatom és az eddigre megpirult kenyérkockákat is beledobom.







Jó étvágyat!



2012. október 25.

Pakolgatós saláta


Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok vele, de amikor közeleg a tél és a hideg én fokozottan vágyom a friss zöldségekre, gyümölcsökre. Szükségem van a tavasz, a nyár ízeire. Gondolom így akarok tiltakozni a közelgő hideg és vacogás ellen (én úgy utálok fázni) , nyári gyerek lévén ezen nem is csodálkozom. Vagy talán így töltöm fel magam még több és több vitaminnal.Na de nem ez a lényeg, hanem ez a gyors saláta, amit bármikor össze lehet dobni, csak gyorsan egymásra kell pakolgatni a hozzávalókat és kész is. Ezt az ételt általában akkor szoktam csinálni, ha van maradék húsom, tehát így még annak megsütésével sem kell foglalkoznom.

Hozzávalók:

1 marék mosott rukkola

5-6 szem koktélparadicsom (vagy amennyi jólesik)

1 csirkemellfilé apróra vágva és megpirítva

egy kis marék dió

pár szelet diós kecskesajt

1-2 evőkanál extra szűz olivaolaj

A tányérra halmozom a rukkolát majd szépen sorban rápakolom a megmosott, félbevágott koktélparadicsomokat, a csirkemellet, a diót és a kecskesajtot. Megöntözöm olíva olajjal és már kész is. Én nem teszek ebben az esetben rá semmilyen fűszert, mert a kecskesajtnak, a rukkolának elég domináns az íze, a csirke meg fűszerezve van kisütve, de nyugodtan lehet sózni, borsozni és/vagy valamilyen zöld fűszerrel feldobni.



Jó étvágyat!

2012. október 24.

FŰSZERda- Fokhagyma

Ezen a héten a fokhagymára esett a választásom és nemcsak azért, mert szeretem, finom és egészséges, hanem azért is, mert a múlt heti megfázásomat is kiválóan kezelte, ezért hálám jeléül neki szentelem az eheti fűszerdát.
Az egyiptomiak már 7000 éve nagy fogyasztói voltak a fokhagymának, szinte minden ételükbe használták a büdös hagyma néven is ismert növényt. A Római birodalomban is nép eledelnek számított, de emellett mindkét nép használta betegségek megelőzésére is. A középkorban nemcsak fűszer-és gyógynövényként funkcionált, hanem sok népszokás és rítus részét is képezte. Talán az egyik legismertebb fokhagymához köthető hit, hogy megvéd a vámpíroktól és a gonosz szellemektől. Ezt érdemes észben tartani most, hogy nyakunkon a Halloween.
A fokhagyma évelő növény, gerezdjeiről szaporítják, ősszel és tavasszal. Meleg- és fényigényes, Magyarországon főleg Makón és környékén termesztik, nálunk meg öregapám.
Erősen antibakteriális és gombaellenes hatását Louis Pasteur már 1858-ban leírta, kínai kutatók által in vitro (emberi szervezeten kívül) végzett kísérletek arra engednek következtetni, hogy fokhagyma hatóanyag-vegyülete az allicin más élettani hatásai mellett ráksejt ellenes tulajdonsággal is rendelkezik. Emellett tartalmaz még fontos ásványi anyagokat, valamint A-B-C-és E vitamint amiknek köszönhetően erős antioxidáns. A fokhagyma fogyasztása erősíti az immunrendszert, véd a fertőzések, hurutok ellen, oldja a váladékot, izzaszt és vérnyomáscsökkentő hatásáról is ismert.
A konyhában nagyon sokféleképpen fel lehet használni, különböző pácok alapja, a fasírt elengedhetetlen ízesítője, de lehet egybesült húsokba is dugdosni, vagy salátaöntetbe használni. Az egyik nagy kedvencem a sima pirítós, fokhagymával bedörzsölve -téli estéken egy bögre teával isteni vacsora-, a másik pedig a sült fokhagyma. Ezt sült zöldségek, húsok mellé szoktam készíteni tepsiben. Ez esetben arra kell ügyelni, hogy a fokhagymát a héjában kell sütni, mert így lesz puha és finom. Ha héj nélkül kerül a tepsibe fekete lesz és keserű.
Ha nyersen fogyasztjuk akkor a friss petrezselyem a legjobb barátunk, mert 1-2 szálat elrágcsálva mérsékelhetjük a fokhagyma illatát.


2012. október 21.

Tonhalas tészta 10 percben

Ez a tonhalas tészta, annyira egyszerű, hogy aki még soha nem főzött az is tuti, hogy el tudja készíteni. Melegen is finom, de hideg tésztasalátának is verhetetlen. Ha van rá lehetőség egy jó pohár száraz fehérborral kéretik fogyasztani.

Hozzávalók(ez egy főnek elegendő):

2 darab 80 grammos tonhal konzerv

frissen facsarart citromlé (ízlés szerint)

1 citrom lereszelt héja

só, bors

extra szűz olívaolaj ha szükséges

10 dkg penne tészta



Felteszem a vizet a vízforralóban, ott gyorsan felforralom, majd átöntöm a tésztafőző edénybe és beleteszem a sót, majd a tésztát. Amíg a tészta fő megcsinálom az öntetet, ami abból áll, hogy kibontom a 2 konzervet és a hal olaját leöntöm egy tálba. A citromot jó alaposan megmosom, majd belereszelem a héját és én a felének a levét is (ettől ízlés szerint simán el lehet térni, nekem ennyi most elég), sózom, borsozom majd elkeverem. A tésztát leszűröm és összekeverem az öntettel, majd a tonhallal. Ha szükséges, mert a tészta beszívja az öntetet megöntözöm egy kis olívaolajjal. Frissen reszelt citromhéjjal és összevágott petrezselyemmel tálalom.



Jó étvágyat!






2012. október 17.

FŰSZERda- Tárkony

Most, hogy beköszöntött az ősz nálunk előkerülnek szépen lassan a forró levesek az otthoni étlapról. Ennek azért is örülök, mert a kedvenc levesem a tárkonyos csirkeragu leves (annyira, hogy még a nyári esküvőnkön is az volt :) ). Szóval vissza a leveshez, illetve az egyik fontos ízesítőjéhez a tárkonyhoz. Valószínűleg a középkori keresztes lovagok hozták magukkal Európába ezt a Szibériából és Dél-Ázsiából származó növényt. Már a középkori füves könyvekben is étvágygerjesztő, izzasztó, vizelethajtó és menstruációs vérzést serkentő szerként ajánlották a más néven sárkánygyökérnek nevezett növényt.
Teája vizelethajtó, fokozza az emésztőrendszer hatékonyságát, de kismamák semmikép ne használják.
Az évelő fűszer, bokros, 50-150 centiméter magasra is megnő, júliustól szeptemberig virágzik. 
A konyhában igen sokoldalúan fel lehet használni a tárkonyt, melynek két fajtáját különböztethetjük meg, az orosz tárkony kellemesen csípősen fűszeres, a német vagy francia tárkony enyhébb, ánizsaromájú. 
Friss, zöld állapotában, vagy sóban, illetve ecetes vízben eltéve és szárítva is felhasználható. Saláták, ecetes savanyúságok eltevésénél, de levesek, főtt húsok, szárnyasok, birka, bárány, vadhúsok, valamint zöldbab-, zöldborsó-, és burgonyafőzelékek, ecetek ízesítésére is használhatjuk. Jól illik halakhoz, mártásokhoz, tojáshoz, túróhoz, vagy mehet egy marékkal a kedvenc levesembe.


2012. október 14.

Tepsis hús, sült zöldségekkel

Ezt az ételt illetve a módszert, azért szeretem nagyon, mert a munka oroszlánrészét a sütő végzi el és addig én nyugodtan csinálhatok mást is. A titok az előkészítésben van, utána megy minden a maga útján. A módszer a következő: az összes hozzávalót meg kell mosni, össze kell vágni és egy tepsiben meg kell sütni. Ugye nem is bonyolult? Lehet így készíteni csirkecombot, kockázott csirkemellet, vagy sertést, pulykát,kolbászt is.
A mai étel receptje a következő:

Hozzávalók:

2 csirke felső comb

5-6 közepes szem burgonya

2 közepes fej vöröshagyma

5-6 gerezd fokhagyma a héjában

2 kisebb fej cékla

1 sárgarépa

pár szem gomba

olaj

ízlés szerint fűszerek (só, bors, rozmaring vagy só, bors, kakukkfű, ma nálam a kotányi olasz fűszerkeveréke volt a nyerő)

Előveszem a tepsit, megmosom a husit és belehelyezem a közepére. Megtisztítom a zöldségeket, kivéve a fokhagymát, mert az marad a héjában, mert így nem ég meg és isteni finom lesz. Majd megmosom és feldarabolom őket tetszőleges formára ( burgonyát negyedelni szoktam, répa karika, hagyma negyedelve, gomba egészben, cékla negyedelve). Darabolás közben előmelegítem a sütőt 200 ° C-ra. A zöldségeket a hús mellé pakolom, megszórom a fűszerkeverékkel és megöntözöm olajjal (annyit öntök rá, hogy tocsogni ne tocsogjon, de azért lássam, hogy van alatta olaj, mert ha kevés az olaj, akkor odaragadhatnak a hozzávalók a tepsihez). Majd betolom a tepsit a sütőbe és 35-45 perc alatt készre sütöm.
Ebből a mennyiségből 2 adag lesz.




Jó étvágyat!

2012. október 13.

Mindennapi kenyerünk.....avagy Ottó és én is ügyesek voltunk

Megérkezett Ottó az új családtag...és itt nem egy kisbabára kell gondolni, hanem egy háztartási készülékre, de mi tiszteljük a gépeinket és beteg módon még nevet is adunk nekik. :) Szóval Ottó egy Orion vezetéknevű kenyérsütőgép, aminek rengeteg funkciója van, mindenféle kenyeret és sütemény tésztát lehet vele készíteni, sőt van még glutén mentes opció is rajta. Most egy rozsos kenyeret készítettem vele, az első próbálkozás egy teljesen rozslisztből készült rozskenyér volt, élesztőporral, a második sima fehér kenyér BL 50-es liszttel és élesztőporral. A tanulság: az élesztőpor nem működik és tele van fölösleges térfogatnövelővel, a BL 50-es liszt nem jó kenyérsütésre. Ez a harmadik próbálkozás tökéletes lett, megkelt, szép formájú, finom, illatos kenyeret sikerült sütni. Most ezt fogom gyakorolni, aztán hamarosan jönnek az újabb kísérletek.

Hozzávalók:

35 dkg finomlisz (BL 80)

20 dkg rozsliszt

3 dl langyos víz

1 evőkanál olíva olaj

2 kávéskanál só

1 teáskanál cukor

10 g élesztő

szezámmag (a tetejére)

vaj (a tetejére)

A vizet beleöntöttem az edénybe, jöhet bele a só, a cukor,majd az olaj. Ezután beleteszem a kétféle lisztet, és a tetejére morzsolom az élesztőt, de úgy, hogy az élesztő ne érjen a vízhez. A teljes kiőrlésű programra beállítom  a masinát és indul a munka a pékségben. :) A sütés vége előtt olvasztott vajjal megkenem a tetejét és megszórom a szezámmaggal.







Jó étvágyat!


2012. október 10.

FŰSZERda- Só

„Úgy szeretem Édesapámat, mint emberek a sót!...” – hangzik el ez a mondat a népmesében és valóban a só az egyik olyan anyag mely nemcsak a konyhánkban, de az életünkben is nélkülözhetetlen. Őseink fehér aranynak nevezték, a só maga volt a hatalom és a pénz, lelőhelyeit szigorúan őrizték, nagy kincsnek számítottak. A só fizetőeszköz volt az ókorban és a középkorban is, a megbecsülését jelzi, hogy vannak olyan kultúrák ahol a vendégeket sóval és kenyérrel fogadják. /Magyarország sokáig gazdag volt sóbányákban. A máramarosi és a parajdi sóbányák termelése királyi monopólium volt,  Erdélyből tutajjal hozták le a sót Szegedig, ott raktározták, majd osztották el az országban. /
Lehet, hogy ezzel kellett volna indítani a FŰSZERdát , de a múltheti bors után mindenképpen a só következik. A sót két különböző forrásból lehet előállítani az egyik a sóbányákból való bányászása, a másik pedig a tengervízből lepárlással való kinyerése. A két só között van különbség, ezért nem mindegy, hogy melyik kerül az asztalra illetve az ételbe. A bányászott (kősó) só kizárólag nátrium-kloridból ( a többi hasznos anyagtól megfosztják) áll, ami alapvetően nem lenne akkora baj, de a gyártása során keveredik mindenféle nemkívánatos anyaggal (alumínium vegyületekkel) ami miatt csomómentes lesz ugyan, de a szervezetünknek ez nem annyira hasznos. 
A természetes tengeri só a nátrium- klorid mellett 82 féle elemet tartalmaz, ami miatt a tengeri só egy igazi adu ász a konyhában. A só származhat az Atlanti óceánból, a Földközi-tengerből is a lényeg, hogy megtalálható benne az a sok ásványi anyag és nyomelem, ami miatt egészséges. Igen,  a só egészséges és ezt büntető jogi felelősségem tudatában jelentem ki, mert ha ésszel okosan használjuk akkor az ételeink finomak, a sejtjeink pedig működőképesek lesznek. Egy embernek napi só szükséglete 3-5 gramm, na ez az a mennyiség, amit baromi könnyű átlépni-átlagban 15-20 gramm kerül az emberi szervezetbe-, de szerintem, ha kerüljük az előregyártott sz@rokat, odafigyelve főzünk akkor lehet hogy nem pont 5 grammot, de nem sokkal többet viszünk be a szervezetünkbe. A só egy trükkös anyag, mert a hiánya épp oly káros (szédülést, izomgyengeséget, extrém esetekben halált is okozhat) , mint a túlfogyasztása (magas vérnyomás).
Én egyébként mérsékelt sófogyasztó vagyok, annak ellenére, hogy sós a szám és nem édes. Az ételekbe mindig teszek, de csak éppen annyit, hogy a só kihozza és ne elnyomja az ízeket. Sóból tengeri nagy szeműt használok, van egy helyes kis őrlöm (ugyanolyan, mint a borsé) és abba töltögetem, majd őrlöm. A sót még a konyhán kívül a fürdőben is előszeretettel használom mégpedig egyszer bőrradírként(olívaolaj, reszelt narancshéj és só), másszor  szökő évente amikor fürdöm (nem nem vagyok büdös, zuhanyozni szoktam) teszek a fürdővizembe, levendulaolajjal párosítva nagyon jól relaxál.
nélkül az agyunk nem lenne képes gondolatok megformálására, tehát ez a bejegyzés sem született volna, tehát thx a sónak, de ettől én még az arany középút lánya maradok, sózzunk tengeri sóval és ésszel.




2012. október 3.

FŰSZERda- Bors

A fekete bors az indonéziai, malajziai térségből származik, a termesztésében ma is India és Indonézia áll az élen, de termesztik Malájziában, Thaiföldön, Vietnamban, Kínában, Madagaszkáron és Brazíliában is. Ez a világviszonylatban is leggyakrabban használt fűszert Indiában már Kr. e. 2. évezredben megemlítik és eredeti neve a Pipali is indiai eredetű. A bors Nagy Sándor hódításai révén illetve annak nyomán létrejött kereskedelmi útvonalakon került Európába, ahol nagyon hamar közkedvelt lett. A bors kereskedése az arabok kezében volt, az európai oldalon a Velencei kereskedők voltak a kizárólagos partnereik, így a bors csak a gazdagok kiváltsága volt "borsos" ára miatt. Ez az ár akkor kezdett csökkenni, amikor Vasco da Gama felfedezte az Indiába vezető tengeri utat, ekkor a bors kereskedelem a portugálok kezébe került, majd a hollandokéba, majd az angolokéba.
A bors egy évelő, trópusi lián, melyet karóra futtatnak fel és így 6 méteres, ha vadon nő elérheti a 15 métert is. Egyedülálló fűszer, mert 4 különböző színű termése van. A magok a begyűjtés időpontjától és feldolgozás módjától lesznek különböző színűek, vagyis feketék, fehérek, zöldek és pirosak. Fekete akkor lesz, ha a teljes beérés előtt szedik és szárítják, fehér ha megvárják míg teljesen beérik, narancssárga lesz és így áztatják vízben, majd a héjától elválasztják a magot, melyet a napon szárítanak. Zöld bors a teljesen éretlen, friss hámozatlan gyümölcsből, sós vagy savanyú oldatban áztatott mag. A Vörös bors pedig a teljesen érett szemek szintén sós vagy savanyú oldatban való áztatásával jön létre.
A bors az a fűszer, ami szinte minden ételben megállja a helyét, én régen őrölve használtam(hamarabb elveszti az aromáját), de aztán rájöttem, mennyivel jobb a frissen őrölt bors. Van egy szép kis borsőrlőm amiben látni lehet a szemeket és abba töltöm a vegyes színes borsot. A bors adagolásánál érdemes figyelembe venni, hogy a könnyű és/vagy világos színű ételekhez a fehér bors passzol, a zöld borsnak pedig friss, fűszeres "zöld" íze van. Én tényleg minden ételhez használom, de csak csínján, mert erős aromája miatt könnyen elnyomhatja a többi alapanyag ízét.