2013. május 29.

Lazacderék spenótágyon

Az egyik nap láttam a boltban befűszerezett lazacderekat, amelyet grillezéshez ajánlottak. Gondoltam, ha grillezéshez nem is, de mondjuk egy ebédhez tökéletes lesz és ki is akartam próbálni, hogy hogyan van fűszerezve. Közben sikerült spenótot is szerezni a nagyszülők kertjéből így összeállt egy nagyon menőnek tűnő, de annál egyszerűbben elkészíthető fogás.

Hozzávalók (2 főre):

2 szelet lazac

kb. 1/2 kiló spenót

2-3 gerezd fokhagyma

só, bors, olaj

pici citromlé

A fokhagymát megpucolom és vékonyan felvágom majd a spenótot megmosom és megszabadítom a szárának a nagyon vastag részétől, egy picit összetépkedem a leveleket. A serpenyőben olajat hevítek, majd beledobom a fokhagymát és szinte rögtön utána jön a spenót is, sózom,borsozom. és kb. 2-3 perc alatt összefonnyasztom. A lazacszeleteknek egy másik serpenyőben kb. egy evőkanálnyi olajat hevítek, majd a bőrös oldalával kezdve oldalanként 2-3 perc alatt megsütöm. (1x forgatom meg, ha esetleg a keskenyebbik oldal még nyers akkor azt is 1-1 percig sütöm).
A spenótágyon tálalom a halat, egy pici citromlével megöntözöm.






Jó étvágyat!

2013. május 15.

Hasáb zeller

A tepsis zöldségeket egytől egyig nagyon szeretem, szoktam vegyesen és külön külön (1 zöldséget egyszerre pl: sült sárgarépa) is készíteni.
A zellert nem annyira szokás tepsiben sütni, de szerintem nagyon finom és jó alternatíva sült krumpli helyett azoknak akik nem esznek burgonyát vagy kicsit újítani szeretnének. Gyorsan elkészül, nagyon egyszerű és jó ízű.

Hozzávalók:

1 nagy gumó zeller

só, frissen őrölt bors

olaj

A zellert megpucolom és hasábokra vágom. Előmelegítem a sütőt 200 °C-ra és egy tepsit kibélelek sütőpapírral. A hasábokat a tepsire helyezem, sózom, borsozom és megöntözöm egy pici olajjal.
Mehet a sütőbe, kb. 20 perc alatt megsül.
Kiváló sültek mellé, vagy lehet hozzá különféle mártogatóst készíteni (pl.: fokhagymás vagy zöld fűszeres tejföl) de bevallom nálunk önmagában fogyott el, nagyon hamar.







Jó étvágyat!


2013. május 13.

Baconbe csavart spárga

Én az a típusú ember vagyok aki szeret mindenfélét baconbe csavarni. Mert attól csak jobb lesz :)
Így, hogy most spárgaszezon van, nem menekülhet ez az isteni zöldség a csavarás alól.

Hozzávalók:

1 csomag bacon

1 csomag spárga

frissen őrölt bors

pici étolaj

A spárgát megmosom és megszabadítom a fás résztől. Ezt úgy csinálom, hogy megfogom a spárga két végét és meghajlítom, és hagyom, hogy kettétörjön. A fenti "fejes" rész a jó, az alsó pedig nem (az a fás rész). Előmelegítem a sütőt kb.: 180 °C-ra és előveszek egy tepsit. Majd egy szelet bacont 3 spárga köré csavarok és beleteszem a tepsibe. Ezt addig csinálom amíg el nem fogy a spárga.
Majd egy pici olajjal meglocsolom, tényleg nem kell sok, mert a baconből fog zsiradék kisülni. Majd frissen őrölt borssal fűszerezem és tepsibe tolom. Kb. 20 perc alatt készre sül ( a bacon aranyló színe árulkodik).
Ebből a mennyiségből 8 csomagocska lesz.
Főként köretként szoktuk fogyasztani, de kellő mennyiség esetén szerintem megállja a helyét önálló fogásként.



Jó étvágyat!

2013. május 5.

Anyák Napja

Nagyon Boldog Anyák napját kívánok az Anyukámnak és minden hölgynek aki anyuka vagy az lesz :)