2012. augusztus 25.

Home made gyros

A gyros egy forgatásos eljárással készített görög húsétel, mely valószínüleg az Oszmán birodalomból származik. Készülhet bárány, disznó,marha vagy csirkehúsból. Köretként hagymát, paradicsomot, kígyóuborkát, önteteket, tzatzikit illetve hasábburgonyát (ez főleg Athén környékén jellemző)adnak hozzá.
Nekem az egyik kedvenc ételem a gyros, szerintem ez az az étel amit kábé mindig (igen, buli után hazafele is) meg lehet enni, főleg, mert úgy variálod ahogy akarod. A városban rengeteg helyen árulnak gyrost, és tapasztalatim szerint az árusok számához képest viszonylag kevés helyen nagyon finom. Könnyen biztosra mehetünk az ízt illetően ha magunk készítjük el. Az én verzióm görög salátával készül és fokhagymás joghurttal.

Hozzávalók:

1/2 kg filézett csirkecomb

20 dkg csirkemellfilé 

gyros fűszerkeverék (ha magunk gyártjuk pl.: só, bors, pirospaprika, szárított oregánó, bazsalikom és kakukkfű

1-2 evőkanál olívaolaj

2 közepes uborka

1 jó maréknyi koktélparadicsom vagy  3-4 közepes méretű

1 zacskó (160g) zöld magozott olivabogyó

250 g feta sajt

2 kisebb fej lila hagyma

1 pohár joghurt

3 gerezd fokhagyma

extra szűz olívaolaj

só, bors, szárított oregánó

A csirkehúst megmosom és csíkokra vágom, majd egy edényben összekeverem a gyros fűszerkeverékkel és egy kanál olívaolajjal. Egy serpenyőt a tűzre teszek és felhevítem, majd egy kevés olívaolajat öntök bele és a csirke felét elkezdem megpirítani (azért csak a felét, mert ebből e mennyiségből viszonylag sok csík lesz. és azt szeretném, hogy mindegyik jól átsüljön, ezért inkább két részletben sütöm meg). Miközben a hús sül (néha megkeverem), megmosom a zöldségeket és feldarabolom (mindenki olyanra vágja, amilyenre tudja) és egy tálba teszem őket. Mire a zöldségekkel végzem, jöhet a második adag hús, ezt is aranybarnára pirítom. A feta sajtot pici kockákra vágom és a zöldségekhez adom. Ilyenkor szórom meg a szárított oregánóval, mert szépen a sajtra "ragad" és így könnyen össze lehet keverni a zöldségekkel. Ha megvan a keverés, meglocsolom egy kevés extra szűz olívaolajjal, átforgatom és a befejező műveletekig lefedve beteszem a hűtőbe. A fokhagymát megpucolom és egy keverőtálba préselem a célszerszámmal (fokhagymanyomó), majd jöhet rá a joghurt, egy evőkanál extra szűz olívaolaj, só és bors. Elkeverem és kész. Már a második adag hús is elkészül, lehet tálalni.
Ha hasábburgonyát is szeretnék mellé készíteni akkor azt a hússal egyszerre kezdem el sütni. Pitát a boltban szoktam venni.






Ebből a mennyiségből 4 darab pitával és sült krumplival 4 ember nagyon jól lakik.
Jó étvágyat!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése