A szerecsendió, vagy népies nevén muskátdió a Banda- és a Maluku szigetekről származik, ma honos Indiában, Srí Lankán, Közép-és Dél-Amerikában. A fa nagy becsben tartott magja (a szerecsendió maga) és virága egészen a középkorig csak az arab kereskedőkön keresztül jutott el Európába. Az Indiába vezető út felfedezése és a Maluku sziget 1512-es portugál meghódításával ez a fűszer-és gyógynövény a portugálok és hollandok egyik legfontosabb kereskedelmi java lett. Nagy becsben tartották és szigorúan őrizték.
A szerecsendió a nyugati konyhaművészetben fűszerként használatos, míg Ázsiában főként gyógynövényként ismerik és főleg gyomorpanaszokra alkalmazzák. A szerecsendióval ízesített tea, segít a felfúfódásban, megszünteti a gyomorgörcsöket, enyhíti a hasmenést.
A szerecsendiókat megszárítják, majd feltörik és a magvakat mésztejbe mártják. Ez régebben a rovarok ellen védte a termést, ma már ez a minőségbiztosítás egyik módja
A mácisz a szerecsendió virága, mely a konyhában is és a gyógyászatban is használható. Olajait szappanok és parfümök készítéséhez is használják, de a likőrök előállításához is alkalmazzák.
A konyhában a dió és a mácisz is használható, előbbi nagyon jól illik a burgonyás és zöldségételekhez, én krémlevesekhez is szoktam használni, de a besamel mártás sem lenne nekem igazi nélküle. Óvatosan kell bánni vele, mert határozott íze van, ezért én apránként reszelem az ételbe.
A szerecsendió virága lényegesebben enyhébb ízű, jól harmonizál édességekkel, zöldségételekkel.
A muskátdió klasszikus karácsonyi fűszer kalácsokhoz, süteményekhez és a nemsokára nálunk is elkészülő mézeskalácshoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése