A csillagánizs Kínában már 5000 éve nagyra becsült gyógy-és fűszernövény volt, Európába lényegesen később került be. A 16. században egy angol tengerész (Sir Thomas Cavendish) a Fülöp szigetekről hozta magával. A 17. században egyre inkább ismerté vált Európában, a cári udvarban például a tea ízesítésére használták.
A csillagánizs Kínában és Vietnamban őshonos örökzöld fa, csillag alakú a gyümölcse, amit szárított formájában fűszerként használunk. Ma főleg Kínában, Japánban, Laoszban, a Fülöp-szigeteken, Indonéziában és Jamaicában termesztik.
A csillagánizst a hagyományos kínai orvoslás elsősorban reumatikus fájdalmak enyhítésére ajánlja, görcsoldó hatása
miatt. Szélhajtó, ízjavító hatása miatt gyomorerősítő, étvágyjavító
teakeverékek, fogkrémek és szájvizek alkotórésze. A tamiflu nevű influenza elleni antivirális gyógyszer hatóanyaga a növényből is előállítható sikimisav. Ezért előfordult, hogy 2005-ben
időszakos hiány mutatkozott a csillagánizsból, mert belőle állították
elő az akkor kitört influenzajárvány elleni gyógyszert.
Teája enyhíti az alhasi fájdalmakat, gyomor -és bélproblémák esetén. Olaja számos köhögés elleni szirup része. Keleten a még éretlen gyümölcsöket szájszag ellen rágcsálják.
A terméséből, leveleiből nyert olajat, az anetholt ánizslikőrök és ánizsos cukorkák készítéséhez használják.
A kínai és vietnami konyhában a csillagánizzsal szárnyas-és halételeket is fűszereznek, és része az ötfűszer-keveréknek is. A nyugati konyhában a csillagánizst egészben, vagy őrölve, főleg karácsonyi süteményekhez, illetve forralt borhoz (én is ahhoz szoktam használni) adják. Remekül illik a szilvalekvárhoz, a csak almabefőtthöz, vagy pudinghoz.
Én az adventi készülődés során nem csak az ételek, illetve italok készítéséhez használom, hanem a gyönyörűséges formája és illata miatt az asztal és egyéb díszek elengedhetetlen darabja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése