2012. november 28.

FŰSZERda- Levendula

Kisebb koromban nem nagyon rajongtam a levendula illatáért, de úgy látszik, ez is azon dolgok közé tartozik amihez fel kell nőni. Ma már az egyik kedvenc illatom, nagyon szeretem a levendulás habfürdőket, teljesen ellazulok bennük. Most, hogy felidéztem a habfürdőt, azt hiszem ha bemutattam a levendulát megyek is a kádba.
A levendula kellemes, friss, tiszta illata miatt már az ősidők óta nagyon kedvelt növény, az ókori, görögök, rómaiak és arabok is felhasználták például tisztálkodó szerek készítéséhez. A középkortól egyetlen kolostorkertből sem hiányozhatott ez a gyógynövény.
"Magyarországra az 1920-as évek közepén Bittera Gyula –korának neves gyógynövényszakértője- telepítette az első levendula ültetvényt, egyenesen Franciaországból hozott szaporítóanyaggal.  Ez volt az első ipari célú nagy levendulaültetvény telepítés. A tihanyi apátságtól bérelt egy területet, ezen próbálkozott meg francia mintára a levendula termesztéssel. Sikerét bizonyítja, hogy a Tihanyban aratott levendula illóolaj tartalma magasabb volt, mint a franciáé. Ez Tihany speciális, félsziget-jellegének köszönhető, a fél-mediterrán éghajlat, a déli fekvés és a vulkáni alapkőzet kiváló körülményeket nyújt a levendulának. Így vált a Tihanyban telepített levendula világhírűvé, mivel minőségét tekintve még a Franciaországban termesztett levendulánál is jobb lett."*
A levendula nyugtató hatású, segíti a pihenést, serkenti az emésztést, antibakteriális, a nyári hónapokban, folyamatosan lehet szedni, levelei és virága frissen és szárítva is hasznosítható. A friss virágokból lepárlással nyerik ki a levendulaolajat, melyet a szépségipar a parfümkészítésben használ fel. 
Ha levendula virágját, vagy leveleit megdörzsöljük hosszú ideig a  kezünkön marad a friss, aromás, de mégis kellemes illata. Ha egy csokorral a nappaliba kerül, akkor a kellemes illata belengi az egész lakást a molyok, tetvek, szúnyogok és rovarok szomorúságára, mert azokat elűzi.
Fűszernövényként dél-Franciaországban kedvelt, de egyébként nem annyira széles körben használt, pedig levelei különleges ízt kölcsönöznek a grillezett húsoknak, zsenge hajtásait bele lehet tenni salátába, de érdekes ízkombináció adhat, ha a halak mellé párosítjuk.Óvatosan kell adagolni, mert igen karakteres az íze, így könnyen uralhatja az étel ízét, vagy rosszabb esetben keserűvé is teheti azt. Szuperül passzol az édességekhez, lekvárokhoz, nekem a nagy kedvencem a levendulás csoki. A másik levendula favoritom a habfürdő és a csoki mellett a levendulavirág tea, amely kellemesen megnyugtat, ha esetleg elgurul a gyógyszerem. Mostanában fedeztem fel a levendula mézet, mely isteni finom, és egészséges, így érdemes a kipróbálásra.






(*forrás: tihanyilevendulapalanta.hu)

2 megjegyzés:

  1. Levendula és citromfű a kertünk illatáról is gondoskodik, de mióta kipróbáltam a teát levendulából és citromfűből, pici mézzel, és egy csepp citrommal, azóta a konyhánkban is gyakori "vendégek"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hm, ez jól hangzik, ki fogom próbálni, köszönöm a tippet :)

      Törlés