Jamie Oliverrel a tévén keresztül ismerkedtem meg és első látásra beleszerettem, természetesen szigorúan gasztronómiailag. Annyira jó volt nézni, ahogy tevékenykedik a konyhában, hogy azon túl, hogy kicsordult a nyálam, rögtön kedvet kaptam az adott étel elkészítéséhez. Az első sikerélményeim leírhatatlanul boldoggá tettek, nagyon jó volt tévéből főzni, aztán megjelentek Jamie szakácskönyvei amik már itt sorakoznak a polcomon. Nem főztem végig az összes receptet, és nem is ez a lényeg, hanem az, hogy adott nekem egy olyan szemléletet amitől megtaláltam önmagam és azt amivel tudom és érzem, hogy életem végéig akarok foglalkozni. Ezért végeztem el a szakácsiskolát, ezért jött létre a Gasztrotündér és ezért tanulok dietetikusnak, hogy segíteni tudjak az embereknek megtalálni a táplálkozásban, a főzésben az örömet, hogy átadhassam a tudásomat, hogy aki hozzám fordul az egészségesebben táplálkozzon így megőrizve az egészségét amivel megalapozhatja a szebb, boldogabb, jövőt. Lehet, hogy ez lányregényesnek hangzik, de én így érzem és felveszem a kesztyűt és ha csatlakoztok hozzám akkor közösen bármilyen célt el tudunk érni. Nem titkolt vágyam eredményeket elérni az óvodai, iskolai közétkeztetésben, megtanítani a gyerekeket, kamaszokat az egészséges táplálkozás alapjaira.
Igaz, hogy még pici vagyok és kis lépésekkel haladok előre, de hiszek a sikerben.
Éppen ezért éreztem azt, hogy mindenképpen csatlakoznom kell Jamiehez és a mozgalmához.
Holnap május 19-én lesz a Food Revolution Day (http://foodrevolutionday.com/ )számos budapesti programmal, aki teheti látogasson el valamelyikre vagy csak főzzön egy finomat.
Feltöltöttem egy receptet én is (a körtés spenót salátát) http://foodrevolutionday.com/recipe/120/Spinach-Salad-with-Pear.html.
Főzésre fel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése