2013. július 15.

Pályáztam,nyertem és a gasztrotúra indul :)

A tél vége fele lehetett,amikor az egyetem kiírt 1 pályázatot, nyelvtanulásra külföldre. Az országban már jártam,de a városban illetve az államban még nem így vettem egy mély levegőt és úgy döntöttem,hogy megpályázom és meg is nyerem. Teltek a hetek,nekem csak ez az út járt a fejemben és csak vártam és vártam,hogy csörögjön a telefon. A vizsgaidőszak kapujában szólalt meg a telefon,amitől finoman szólva is sokkot kaptam, el nem tudom mondani,hogy mennyire boldog voltam.Aztán a vizsgaidőszak alatt el is felejtkeztem az utazásról, illetve háttérbe került a tanulás miatt. A megméretettések után már jobban rá tudtunk készülni az útra, és most itt vagyunk New York után Rochesterben és kezdődik a nyelvtanulás és folytatódik a gasztrotúra :)

2013. július 4.

Házi hamburger

A hamburger nem ördögtől való eledel, de ebből is minden másból az a legjobb ha saját készítésűt eszünk (néha néha lehet máshol is, de csak olyan helyen ahol tudjuk, hogy húsból készül nem valami fura húskészítményből). A titok, hogy a hamburgerhús szerintem marhából a legfinomabb és ez az ízesítés, nagyon egyszerű, de ugyanakkor annyira finom, hogy én már a fasírtot is így készítem. 
Hozzávalók:

kb. 400 gramm jó minőségű darált marhahús

1 tojás

2 púpozott kávéskanál dijoni mustár

5-6 szál petrezselyem

zsemlemorzsa (de nem túl sok, csak éppen annyi, hogy összefogja a tojglival a húst, mi általában a saját készítésű kenyeret szoktuk ledarálni)

só, bors

pici olíva olaj

4- 6 darab hamburgerzsemle (ez jó ha házi készítésű)

lila hagyma

saláta levél

paradicsom

annyi szelet sajt ahány hambi készül

savanyú vagy sima uborka

ketchup, mustár


A darált húst egy tálba teszem, hozzáadom a tojást, a sót és borsot valamint az apróra vágott petrezselymet és a mustárt és a két kis kezemmel összekeverem, majd folyamatosan hozzáadom a zsemlemorzsát. Összegyúrom, a lényeg, hogy ne legyen se túl puha, se túl kemény. Megvizezem a kezem és kis gombócokat formázom belőle, majd kilapogatom és tányérra teszem. Megspriccelem egy kis olívaolajjal és lefedem folpackkal és a hűtőbe teszem egy picit pihenni. Amíg a hús pihen, addig megmosom és felszeletelem a hagymát, a paradicsom és uborkát, feltépkedem a salátát és felszeletelem a sajtot. Kiveszem a húst, felhevítek egy serpenyőt, beleteszem a húspogácsákat és serpenyőlapáttal lenyomkodom, oldalanként 3-4 percig sütöm. Ezt a mennyiséget két részletben készítem el, kb. 4-6 hús lesz ebből az adagból.
( a zsömléket a serpenyőben meg lehet pirítani, úgy is nagyon fini) Összeállítom a hamburgereket és már ehetünk is.




Jó étvágyat!